A golf szó jelentésével 4 éves koromban ismerkedtem meg, amikor édesapám számítógépén felfedeztem és megkedveltem ezt a játékot. Bükfürdőn ekkor már üzemelt a 18 lyukú golfpálya - a Birdland Golf & Country Club: profi golfoktatóval és gyerekeknek szóló golfoktatással - ahonnan mindössze másfél km-re laktunk. Hiába kértem szüleimet, hogy vigyenek ki a golfpályára, mindig volt valamilyen kifogásuk. Golf nélkül teltek az évek, majd 10 éves koromban anyukám megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem csoportos golfoktatásra menni, amit iskolás gyerekeknek szerveztek. Igent mondtam, de a golfozás nem tartott sokáig, mivel nem válogattak be a tehetségesek közé.

Végül 12 évesen kezdtem el ténylegesen ismerkedni a golfozással, amikor néhány osztály- és évfolyamtársam elkezdett golfoktatásra járni, és megkértem őket, hogy hadd menjek ki velük a pályára. Ez volt 2000 tavaszán, és onnantól kezdve nyári szünetben majdnem minden nap kint voltam a Birdland Golf & Country Club pályáján, sokszor akár napi 10 órát is gyakoroltam. Ugyanebben az évben nyáron indultam el az első golfversenyemen, Bükfürdőn, ahol kategóriámban a 15. helyezést értem el.

Edzői filozófiám, hogy rendszeres pozitív élményekkel fenntartsam a golfozók motivációját. 

Odafigyeléssel, szakmai hozzáértéssel és rendszeres pályajátékkal.

Kapcsolatom a golf sporttal, eddigi eredményeim 

- 2003-tól 2007-ig tagja voltam az első Magyar Junior Golf Válogatottnak. Pályafutásom első 8 évében nagyon sok golfoktatóm volt Bill Barnett-től kezdve Tringer Lászlón át egészen Brett Williams-ig a teljesség igénye nélkül. - Miután 2006-ban felvettek az egyetemre, ahol közgazdaságtant hallgattam, úgy döntöttem, hogy még komolyabban szeretnék foglalkozni a golffal, így elkezdtem rendszeresen járni Ausztriába a David Leadbetter Golf Akadémiára Bad Tatzmannsdorfba. Az akadémián töltött 4 év alatt nagyon sokat tanultam és nagyon sokat fejlődött a technikám. - 2008-ban megnyertem a Magyar Amatőr Golfbajnokságot és első helyezést értem el a Magyar Amatőr Férfi Országos Ranglistán. - 2009-ben átléptem a profik táborába. - Elvégeztem a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar golfedző, és a PGA of Hungary (Profi Magyar Golf Egyesület) profi golfoktatói diplomás képzését. - 2011-ben az amatőr bajnoki cím mellé sikerült megszereznem a profi bajnoki címet is a Magyar Profi Golfbajnokság megnyerésével. - A golf életre szóló hivatás számomra, ebből a megfontolásból is csatlakoztam 2012-ben a Titleist Performance Institute-hoz (TPI), ahol az első szintű képesítést szereztem meg, és a világ legjobb szakembereitől tanulhatok. - 2016 áprilisától 2017 májusáig a hencsei Hencse National Golf & Country Club golfpályán voltam golfoktató és beletanulhattam a greenkeeper munkába is. - 2017 május végétől a balatonudvari Balaton Golf Club head pro-jaként dolgozok - 2018-2021 között elvégeztem a Titleist Performance Institute Junior Level 2, Golf Level 2, Fitness Level 2 és Power Level 2 továbbképzéseit. - 2022-től vagyok tagja a Magyar Edzők Társaságának (Hungarian Coaching Association), ahol rendszeres továbbképzéseken veszek részt.

Tanulmányok, tanfolyamok 2002-2006 Kanizsai Dorottya Gimnázium 2004-2006 OKJ alapfokú számítógépkezelő 2006-2010 Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Kereskedelem és marketing Bsc 2006-2010 David Leadbetter Golf Academy, Bad Tatzmannsdorf, Ausztria 2008-2009 Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, golfedző 2012-től Titleist Performance Institute tag 2012 Titleist Performance Institute, Certified Golf Fitness Instructor Level 1, Malmő 2013 Jason Floyd Golf Academy, Sotogrande, Spanyolország 2009-2013 PGA of Hungary, Fully Qualified Golf Professional 2018 Titleist Performance Institute, Junior Level 2 2019 Titleist Performance Institute, Golf Level 2 2020 Titleist Performance Institute, Fitness Level 2 2021 Titleist Performance Institute, Power Level 2 2022-től Magyar Edzők Társaságának tagja Egyéb 2004 Kick-box övvizsga 8 kyu 2005 „B” kategóriás jogosítvány 2010 Golf Bajnokok Társasága alapító tag Tapasztalatok 2000-2009 Amatőr státuszban hazai és külföldi, illetve profi golf versenyeken való részvétel 2003-2007 Magyar Junior Golf Válogatott tagja 2009 Birdland Golf & Country Club szakmai gyakorlat menedzser asszisztens munkakörben 2009-2016 Birdland Golf & Country Club golf oktatás 2012-2015 TÁMOP tehetségkutató és tehetséggondozó pályázat lebonyolítása 2015-2016 Bük Város Önkormányzata pályázati és műszaki osztály 2016-2017 Hencse National Golf & Country Club golf oktatás, greenkeeper asszisztens 2017-től Balaton Golf Club, Balatonudvari vezető golfoktató Elért kiemelkedő sikereim 2003 „Hole-in-one” BGCC 15. lyuk 2007 Junior Magyar Amatőr és Nyílt Golfbajnokság 2. hely 2008 Magyar Amatőr Golfbajnokság 1. hely 2008 Magyar Amatőr Férfi Országos Ranglista 1. hely 2009 „Hole-in-one” BGCC 7. lyuk 2010 Magyar Profi Golfbajnokság 3. hely 2011 „Hole-in-one” BGCC 11. lyuk 2011 Magyar Profi Golfbajnokság 1. Hely 2019 Felnőtt kezdő program legeredményesebb oktatója 2020 Felnőtt kezdő program legeredményesebb oktatója Elismerések 2011 Elismerő oklevél a Birdland Golf & Country Club érdekében kifejtett munkám elismeréseként 2012 Bük Városért Ifjúsági Kitüntető Oklevél Nyelvismeret Angol felsőfokú „C” típusú nyelvvizsga Német alapfokú „C” típusú nyelvvizsga Hobbi Golf, testedzés, tudományok